Egyszer eszembe jutott, hogy meg kellene állni egy picit megnézni a térképet, lehúzódtam hát az út szélére. Gábor belenézett a visszapillantó tükörbe és falfehéren közölte: Éva, egy rendőrautó állt meg mögöttünk. Kiszálltam, odasétáltam hozzájuk, és mosolyogva közöltem a kocsijukban ülő rendőrökkel, hogy bocsi, csak a térképet akartam megnézni, azért állok rossz helyen. Döbbenten bámultak rám, és közöltek, hogy szép lassan, feltartott kezekkel menjek vissza a kocsihoz. Mint kesőbb megtudtam, itt Amerikában a kocsiban ülve kell megvárni, míg a rendőr odasétál az emberhez, nem lehet csak úgy kiugrálni a kocsiból, akar le is lőhetnek. Visszasétáltam, ekkor ők is kiszálltak, és hivatalosan közöltek, hogy azért állítottak meg, mert én gyorsan hajtottam. Észre sem vettem, hogy ők állítottak volna le. Mint kiderült, már üldöztek egy ideje es villogtak mögöttünk, csak én épp nem figyeltem oda. Kertek az iratokat, én meg előkaptam a magyar jogsim, szerencsétlen csak forgatta, mi ez. Elkezdett kitölteni egy űrlapot, de minden kérdésnél megakadtunk. Kérdezte, tudja-e mennyivel mentem. Nem, mondtam neki, mert a sebességmérő a mérföldet mutatja, de tudja, Europában kilometer van, és nem tudom átszámolni - mosolyogtam ártatlan szemekkel. Majd tovább töltögetve az űrlapot, kérdezte a magasságomat, amit megadtam centiben, ő persze nem tudta átszámolni inchre. És így tovább. Egyre nagyobb zavarba jött, látszott, már elege van az egészből. Nekiálltam könyörgőre fogni a dolgot, hogy milyen kevés pénzünk van, szegény kelet-europai diákok vagyunk, stb, stb. Na jó, akkor nem lesz pénzbeli büntetés, csak írásos figyelmeztetés, ami annyit jelent, hogy ha legközelebb elkapnak, komolyabban veszik majd a dolgokat. Remegő kezekkel aláírtam a papírokat, és mehettünk tovább. A papírka szerint a megengedett 65 merföld helyett 79-cel mentem, meg jó, hogy nem egy száguldozós szakaszomon kapott el. Mindenesetre Arizona határain belül visszafogtam magam, csak Californiában nyomtam tövig újra a gázt, itt már nem érvényes a priuszom.

San Diegoba sokkolo az érkezés. Öreg nénike suhant át előttem a piroson - gördeszkán.

Hallottam már róla, hogy ez egy őrült város, de most saját szemeimmel láttam. Megkerestük Andy házát, régi haver, meg a Fregattban ismertem meg Pesten, pár éve levelezgetünk. Az egész utazáshoz ő küldte nekem a meghívólevelet, és megbeszéltük, a kulcs a lábtörlő alatt lesz, ha éppen nem találom otthon. Így is volt, behordtuk hát a lakásába a cuccaimat, és fájó szívvel elbúcsúztam az imádott kocsitól, no meg Gabortol.Összesen 2100 mérföldet, azaz 3400 kilométert tettünk meg ez alatt a pár nap alatt, jól meghajtottuk a kis tűzpiros autót. Gábor visszaviszi a kocsit LA-be, aztán visszarepül Chicagóba, én meg egyedül folytatom az utat. Este kószáltam egyet a sétányon, Andy közvetlenül az óceán partján lakik, nyüzsögnek a bicajosok, görkorisok, szörfösök. Csupa vidáam, őrült alak, máris imádom ezt a várost. Andy este 10 körül jött meg, lett is egyből felfordulás. Ez egy örökmozgó alak. Gyorsan átöltözött, elment egyet kocogni, addig átadott egy rakás ajándékot: baseballsapka, térkép, napszemüveg, minden, amire itt szükségem lesz. A lakótársa csinált nekem szendvicset, kedves fickó, aztán dumcsiztunk egy csomót.

Next part of USA West Coast trip
Back to the Big Picture Guide Book
Back to my home page