Mennyország és pokol1996. október 24., csütörtök Tegnap egész nap utazás volt, csak Arushában álltunk meg egy kicsit zöldségeket, palackos vizet, sört stb. venni, aztán este megérkeztünk a Jambo Campsite-ra, Mtowambu mellé. Ma buszozás tovább, szörnyű poros utakon, és este végre elértük a Ngorongoro-krátert. Közvetlenül a kráter peremén ütöttünk tanyát, lélegzetelállítóan szép környék, csak kegyetlen hideg van. Pulóverben, dzsekiben gubbasztottunk a tűz körül este, és megint nagyon jót beszélgettünk Jamesszel, ezúttal filmekről. Egy világ omlott össze bennem, mert az egyik kedvence "A szakács, a tolvaj, ...", amitől én teljesen kibuktam. Éjjel szerencsére nem fáztam, remekül debütált az új hálózsákom, egy szál pólóban is jó meleg volt. 1996. október 25., péntek Na végre, láttunk egy csomó állatot. És micsoda környezetben! Nem véletlenül hívják ezt a nemzeti parkot Noé bárkájának vagy az Édenkertnek. Talán itt van Afrikában a legtöbb állatfajta ilyen koncentrációban. Egyik ámulatból a másikba estünk... Reggel 6-kor megjött értünk a 3 Landlover, mert a mi teherautónk túl nagy, nem mehet le a kráterbe. Ahogy ereszkedtünk lefelé, hatfős kis csapatunk kívánságlistát állított össze, mit szeretnénk látni. És megkezdődött a csoda: először egy nagy zebracsapatot fedeztünk fel,
egész közel mentünk hozzájuk. Aztán a többiek: vízilovak, oroszlánok, elefántok, sasok, gazellák, bölények, zsiráfok, majmok stb., stb. No és a varacskos disznó - teherautónk névadója (Warthog). Mintha egy képeskönyvet lapoznánk... És a fényt mintha egy profi fotós rendelte volna: vihar előtti fény (bár vihar végül is nem volt), mélykék ég, gyönyörű tiszta levegő. A kívánságlistánkon szereplő állatok közül csak a párducot és az orrszarvút nem sikerült becserkészni, de a kráterben töltött pár óra felejthetetlen élmény volt. Csak ujjongtunk
végig, nem győztünk betelni a látvánnyal. Aztán vissza a sátorokhoz, Fi közben csinált nekünk ebédet, és indulás. Heaven után hell: 2,5 óránk volt, hogy kiérjünk a parkból, mert ha 24 óránál tovább tartózkodunk, még egy napi belépőt ki kell fizetni (fejenként 50 $). Így Marti őrült tempóban hajtott, mi meg csak nyeltük a port hátul. Ujjnyi vastagon volt mindenkin a por, láttam magam, milyen leszek öreg koromban szürke hajjal és ráncosan. Fél négyre kellett a kapuhoz érni - 3.25-kor gördültünk át rajta. Prüszkölve, a port lerázva kászálódtunk le a buszról. A bejáratnál ácsorgó jól öltözött, gazdagabb turisták megütközve bámultak minket, többen elővették a videokamerát, újfajta vadállatot fedezve fel... Innen aztán áthajtottunk a Serengeti parkba, jó sötét volt, mire a táborhelyre érkeztünk, de sebaj: már vaksötétben is fel tudom verni 2 perc alatt a sátram. 1996. október 26., szombat Reggel 6-kor újra indulás, hiába, korán jó ugyebár állatokat nézni. A parkban csak egész lassan lehet hajtani, így Marti megengedte, hogy öten felüljünk a sofőrfülke felett levő szafari ülésekre. Ragyogó napsütés volt, és igazán remek volt fentről a kilátás. Egy kicsit ugyan bonyolult volt ott az élet, mert egyszerre kellett a legyeket zavargatni, a tövises gallyakat egy bottal elhárítani, állatokat kémlelni és fotózni... Láttunk megint egy csomó zebrát, ők mindig a gazellákkal és a gnúkkal vannak együtt, úgy látszik, jól kijönnek. És összetalálkoztunk egy helyes majomcsaláddal, a picik épp egy fára másztak, aranyos képek készültek. Egy elefántcsorda épp előttünk ment át az úton, biztattuk Martit, menjen közelebb. Egyre jobban megközelítettük őket, és egyszer csak az egyiknek elege lett belőlünk: meglengette hatalmas füleit és az ormányát felénk nyújtva hatalmasat visított - a frász jött ránk. Aztán megláttunk egy gyönyörű oroszlánt a hátán napozva. Marti lehajtott az útról (amit ugye nem lenne szabad), hogy közelebb menjünk. Az oroszlán észrevett minket, felállt és ivott a patakból - annyira gyönyörű, békés volt a kép. Szép lassan hajtottunk felé, az oroszlán leült és csak nézett minket. Egészen mellé kerültünk, úgy két méterre lehetett tőlünk, amikor megunta a pofátlanságunkat, és morgott egyet. Akkor mar lent voltam én is a teherautó hátulján, és mind a 16-an hátrahőköltünk, és üvöltöttünk a sofőrnek: Marti, menj gyorsan! Meg percek múlva is a hideg futkosott a hátamon. Mivel a járművünknek teljesen nyitott a hátulja, simán közénk ugorhatott volna. Később láttunk még két oroszlánt, kb. 20 kis szafariautóval körülvéve, de azok sokkal unalmasabbak voltak, nem olyan fenségesek, mint a "mienk". Délután elindultunk kifelé a parkból, amikor megláttunk egy sárba ragadt teherautót. Hasonló cég, mint a mienk, Truck Africa. Bár sietnünk kellett megint, szolidaritás is van a világon, megálltunk segíteni nekik. A tegnapi por után (zuhany azóta sajnos nem volt) most nyakig sárosak lettunk, ahogy birkóztunk az iszappal. De érdekes a csapat: minél mostohábbak a körülmények, annál jobb kedvű mindenki.
Minden előrehaladott centimétert hatalmas örömujjongással üdvözöltünk. A mi járművünk egyetlen nekifutással keresztülgázolt a kritikus szakaszon, visításunktól és ugrálásunktól kísérve. Gyorsan hajtottunk hát tovább, és olyan volt, mintha egy filmet néznék: ragyogó nap, hatalmas bárányfelhők, mögöttünk nagy porfelhő, szólt a zene, időnként néhány zebra vagy zsiráf húzott el mellettünk, máskor meg csillogó zöld madárcsapat kísért minket egy darabon. Sikerült megint időben kijutni a parkból, és egyszer csak megláttunk egy táblát: "Camping with pool - 18 km". Hatalmas örömujjongás, irány arra. Forró zuhany, hideg sör - erre vágytunk. Next part of The shit and drips tour Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Kelet-Afrika következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
