A majomerdő

2002. június 16.

Ma is kibéreltük a tegnapi autót, olyan kellemes volt a tegnapi kirándulás és elautóztunk a sziget belsejében fekvő Pura Ulun Danu Bratan templomhoz, mely egy kis tavon épült. A 17. században alapított hindu-buddhista szentélyt Dewi Danunak, a víz istennőjének emelték. Zarándokok tömege jön ide, hogy imádkozzon az elégséges vízért a rizstermeléshez. Rendkívül fotógén, ahogy a többszintes szentély tükröződik a tó vizén, háttérben a ködbe vesző hegyekkel.

Visszahajtva Ubud felé betértünk a Taman Burung madárparkba. Meglehetősen borsos, 67 ezer rúpiás a belépő (máshol általában 3-3,5 ezer), de ha már erre jár az ember, érdemes megnézni. Rengeteg egzotikus, színes madarat láttunk, kakadukat, papagájokat, és fogalmam sincs, miféle madarakat, életemben nem láttam ennyi fajta színes tollú jószágot. De a legjobb az volt, hogy a madarak nem apró ketrecben voltak, hanem hatalmas, hálóval elkerített területeken, ahova mi is beléphettünk, így egészen olyan volt, mintha szabadon látnánk őket. Nem mindennap suhan el az ember feje mellett egy-egy óriási színes papagáj.

A madarakon kívül él itt egy komodói sárkány-pár is, ez külön öröm volt, mert kicsit bús vagyok amiatt, hogy nem fér bele az időbe egy kirándulás Komodó szigetére. Ott él ugyanis az óriási sárkányfaj, de Baliról legalább 4-5 nap lenne megjárni a szigetet hajóval és repülővel.

A madárpark után hazamentünk Ubudba, ebéd, lazítás az úszómedence szélén, séta, majd vacsira Bali specialitását, füstölt kacsát ettünk. Ez valami egészen fenséges étel, egy álló napig pácolják-füstölik, fantasztikus íze van (az ára úgy 5 dollár). Aztán a csoport Steve-vel együtt hazament, én viszont még maradok két éjszakát, mert így sikerült repülőjegyet vennem.

2002. június 17.

Jó nagy alvás, aztán kis vásárolgatás, délután pedig találkoztam a jól bevált sofőrrel és kialkudtam vele még egy kis kirándulást. Először a Mengwi királyság templomát, a Pura Taman Ayun-t néztem meg, szép templomudvar, bár csak kívülről lehetett fotózni, aztán pedig a Tanah Lot templomhoz mentünk. Ez Bali legfotózottabb temploma, ide jár minden romantikus szerelmes naplementét nézni, mivel a tengerpart közelében, a vízben áll, mögötte a végtelen tengerrel. Elég nagy csalódás volt, mivel felújítás miatt daruk álltak körülötte, egy darab fotót nem sikerült készíteni róla, árusból viszont volt több száz, alig lehetett megmozdulni tőlük. No sebaj. Ubudban egy masszázzsal vigasztaltam meg magam a Nirvana szalonban. Ez kevésbé pipec, mint a Zen, de a masszőrnek erősebb keze volt, néha már fájt, ahogy dögönyözött.

2002. június 18.

Délelőtt megnéztem az utcánk végében lévő Monkey Forest-et, ahol egy kis templom áll, de a park igazán az itt élő rengeteg majomról nevezetes. Hihetetlenül szemtelen jószágok, rögtön kikapják az ember kezéből az ennivalót, szinte már féltem tőlük. Az erdőcske egyrészt szent hely, ahova áldozatokat hoznak a helyiek a majmoknak, másrészt kutatócsoportok terepe is, akik az itt élő majmok viselkedését, és az emberekkel való kapcsolatukat kutatják. Balin rendkívül nagy a majmok kultusza, láthatóak a jelmezes táncokban is (például az egyik fő helyi táncfajtában, a kecak-ban), előfordulnak a fő mondákban és mesékben (pl.a Ramayanaban), megtalálhatóak szobrokon és kőfaragásokon. Ubud majomerdejében kb. 140 hosszú farkú macakó-majom él, 10 felnőtt fiú, 55 felnőtt lány és 75 kicsiny. A legtöbb kicsi épp ilyenkor nyáron születik, láttam is bébiket. Miután kigyönyörködtem magam bennük, még kószáltam a városban egy kicsit. Az egyik templomudvaron vagy tíz asszonyság épp egy ünnepre készülődött, szorgalmasan hajtogatták a bambuszlevélből készített díszeket. Elképesztő, ahogy órákat, napokat tudnak bíbelődni ezekkel a dolgokkal, egyszerűen nem tudja a nyugati ember felfogni. Vettem pár sarongot, jó lesz az otthoni nyárban is, és ettem még egy tálnyit a kedvenc sült tésztámból, no meg a töktortából a már törzshelyemmé vált cukrászdában.

Vissza a hotelbe, gyors zuhany, aztán ki a reptérre. A busz elég nagy késéssel indult, mert a sofőr nem tudott elszakadni a focimeccstől, útközben pedig egy hamvasztási szertartás közepére keveredtünk, de sejtettem, hogy ilyenek a helyi viszonyok, ráhagytam pár órát a megsaccolt időre, így sikerült elérni a gépet. A reptéren szólt a gamelán, nagyon fülbe mászó egy zene, no meg mindenhol érezni a füstölők illatát, nem könnyű elhagyni ezt a szigetet. Egy nagy köteg egydollárossal megyek haza - más országokban ugyanis gyakran elfogadják a dollárt, de ritkán van visszajárójuk, így mindig nagyon hasznosak az egy- és ötdolláros bankók. Gondoltam, most rutinos öreg róka lévén jórészt ilyet hozok, de jól ráfáztam: Balin ugyanis nem fogadják el a dollárt, át kell váltani rúpiára, és annál jobb a váltási arány, minél nagyobb a címlet. A világon még nem láttam ilyet, de itt külön kurzusa van a 10, 20, 50 és 100 dollárosoknak. Az ezekhez igazított váltási arány még módosulhat attól függően, hogy ropogósan új vagy használt a bankó. Legközelebb ezt is tudom. A repülőút egész kellemes volt, le tudtam feküdni és most a dohányfüst ellen is kitaláltam egy trükköt: egy kis kendőt kötöttem az orrom elé, ráfújtam a mosdóban található parfümből (nem egy Eternity, de a célnak megfelelt). Kicsit furcsán néztek rám az utastársak, de nem szépségversenyt akartam nyerni, hanem aludni. Én inkább a rézsút előttem ülő fiatal sráctól tartottam, aki egy arab nyelvű kiskönyvből olvasott fel félhangosan a felszállás során, de szerencsére ezután ő is elaludt. Pikk-pakk elröppent a 12 óra és már meg is érkeztünk Frankfurtba. Itt még három órányi téblábolás, aztán már örülhetett nekem anyukám. Egy pár hétig megint nyugtom lesz, aztán jöhetnek az újabb kalandok.


Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra