Kochi - Mysore

2009. január 5, hétfő

Reggeli után továbbindultunk északkelet felé, Metupalayamba, a Nilgir hegy lábához. Útközben megálltunk egy banánpiacon, ahol valami eszméletlen mennyiségű banán volt, majd egy gumiültetvényt látogattunk meg.

Egy virágpiacot is útba ejtettünk, ahol szemkápráztató kínálat volt csodaszép virágszirmokból.

Délután érkeztünk meg a szállásunkra, még volt egy kis idő vacsora előtt egy sétára. A négyes-fogatunk neki is indult, de nem jutottunk messzire, mert pár száz méter után egy kertészetbe botlottunk. Mivel mindkét fiú szakmabeli, rögtön be is mentünk és a tulajdonos örömmel kalauzolt minket körbe. Elég más volt a felhozatal, mint az otthoni kedvenc Oázisomban: mangó, lime, koriander, szegfűszeg, kardamon és megannyi ismeretlen virág.

2009. január 6, kedd

Fél 6-os ébresztő után indulás a pályaudvarra, ahol nem mindennapi utazás várt ránk. Néhány ütött-kopott kocsiból álló vagont egy gőzmozdony tolt fel Metupalayamból Oooty-ba, 400 méterről 2240 méter magasságba. A 46 km-t bő 6 óra alatt tettük meg (nem egy TGV...), de egy pillanatra sem unatkoztunk. Csodálatos volt a táj, és nagyon élveztünk az utazást a "játékvonaton". Az alagutakban sikongattunk, mintha csak vidámparkban lennénk, a megállókban - ahol újratöltötték vízzel a mozdonyt - pedig lelkesen fotóztunk. Még a papír kávépoharak is jópofák voltak, amikben a megállókban kibírhatatlanul édes kávét lehetett venni: oldalukon mindenféle bölcsességeket idéztek, pl.

"Keep in mind that neither success nor failure is ever final."
 "Your work is to discover the world and then with all your heart give yourself to it."

A vasutat még az angolok építették 1886-1899 között, és fent van az UNESCO világörökségi listáján.

Az úton a két idős házaspárral beszélgettem, akik 12 éve utazgatnak együtt, hihetetlen aranyos nyugdíjasok. Két nagy szenvedélyük van: a madár-les és a vonatok. Most, hogy ilyen különleges vonaton utaztunk és közben mindenféle egzotikus madarat láttunk, alig bírtak magukkal izgalmukban. Egyikük folyamatosan a telefonkönyvnyi India vasúti menetrendet bújta, a felesége közben buzgón jegyzetelte, hány alagúton mentünk át. A másik házaspár pedig azt "könyvelte", melyik madárból hányat láttak.  Mindeközben zsörtölődtek, ugratták egymást, viccelődtek és rengeteg jó sztorit meséltek az utazásaikról, nagyon élveztem a társaságukat.

Ooty-ban jó hűvös klíma fogadott minket. Meglátogattam a botanikus kertet, aztán már csak egy kis internetezésre és vacsorára volt idő.

2009. január 7, szerda

Indultunk tovább. Ma is jó sokat buszoztunk, de mivel egy nemzeti park területén hajtottunk át, akadt itt is bőven látnivaló: majmok, őzikék, sikló, sas, elefántok, vaddisznók. Az egyik elefánt épp letépte egy fa kérgét - tátva maradt a szánk, milyen hihetetlen játszi könnyedséggel pusztította a fát, elképesztő erő van benne.

Mysorébe érkezvén nem is fecséreltük az időt szállodai bejelentkezésre, egyből indultunk megnézni a város büszkeségét, a maharadzsa palotáját. Bár az útikönyv előre figyelmeztetett, hogy a palotában a tömeg mérete néhány forgalmasabb repülőtéri váróval vetekszik, így is elámultam - honnan került elő ennyi turista, hiszen eddig még mutatóban is alig láttunk párat... bár köztük sem nagyon voltak külföldiek, inkább csak helyi családok, iskoláscsoportok. A palotai termei valahol a bámulatos és a giccses határán vannak, de az biztos, hogy több tucat európai palotától elfásult szemem itt érdeklődve nézelődött: az biztos, hogy ilyet még nem láttam. A hindu, mogul, angol és iszlám építészet összegyúrásából egy igen eklektikus, de kellemes stílus alakult ki. Türkiz-bordó-arany vasoszlopok, elefántcsont-berakásokkal díszített faragott rózsafa ablakok, festett üvegkupolák, káprázatos csillárok. A palota a korábbi, tűzvészben leégett elődje helyén épült 1912-ben. A városba alig néhány évvel korábban, 1906-ban vezették be az áramot, és itt a modern technikát minden szempontból kihasználták: 93.000 lámpa van, sőt egy liftet is építettek. A király trónszékén pedig elemmel működő zöld és piros lámpácskák díszelegnek, aminek a segítségével a király jelezni tudta kísérőinek, hogy gyorsabban vagy lassabban haladjanak. Az utolsó király fia még a mai napig az épületben lakik, annak egy hátsó traktusában. A palotán belül sajnos nem lehetett fotózni, elkobozták a kamerákat, úgyhogy csak az épületet tudtam megörökíteni.

Este vacsora után irány a mozi - egy indiai utazás nem is lehet teljes anélkül, hogy megnéznék egy Bollywood filmet. Megaplex méretű, de igen lepattant mozi volt, pattogatott kukorica és kóla nélkül, amolyan fapados hodály. Egy tinifilmet játszottak, a Rocky-t. Bandaharc, szerelem, jó és rossz figurák, rengeteg zene és tánc. A képek irtó gyorsan villogtak, mint néhány zenei klipben, csak épp most három órán keresztül és a zene rettenetesen hangos volt. Nem is bírtam sokáig, úgy egy óra múlva kimenekültem.

2009. január 8, csütörtök

Ma a városka egyéb nevezetességeit jártuk be, először is a Chamundi hegy tetején épült szentélyt. Mivel a templomhoz óriási sor állt, én nem is mentem be, inkább a környéken tolvajkodó majmokat és  lustán heverésző szent teheneket fotózgattam.

Srirangapatnamba buszoztunk tovább, a nyári palotába, amely csodálatos falfestményekkel van tele, majd egy csodaszép hófehér márvány mauzóleumot.

Délután bóklásztam még egyet a piacon, este pedig ki a pályaudvarra és az éjszakai vonattal utaztunk a végállomásunkra, Chennaiba.