Ma még Tokióban lődörögtünk délelőtt, megnéztem egy kabuki előadást. A teljes program jónéhány órás, de 800 jenért lehet venni úgynevezett részleges jegyet a 4. emeletre, ahonnan a magamfajta nyugati turisták kaphatnak egy kis ízelítőt az előadásból. Egy szót sem értettem, de azért érdekes volt, egészen különlegesek voltak a jelmezek, a díszletek. Taps helyett a közönség időnként bekiabálja a színész nevét, ha az nagyot alakít. Innen a pár saroknyira lévő Sony főhadiszálláshoz sétáltam, ahol vagy nyolc emeleten mutatják be a technika legújabb vívmányait: olyan kis kamerákat, telefonokat, amelyek kereskedelmi forgalomban még nem kaphatóak. Meglehetősen sokkoló, hogy a hipermodern ketyeréket felvonultató bemutatóteremben pottyantós WC található. De ez csak egy, a Japánra annyira jellemző kontrasztok közül. Nem ritka látvány, ahogy a kimonóruhás hölgyek kólát vesznek az utcai automatákból, de az sem, ahogy szenvedélyesen játszanak a mobiltelefonjukon. Visszametróztam a Harajuku állomásra furcsa teenagereket kukkolni, épp valami fesztivált volt, úgyhogy sok elegánsan felöltözött lányka gyülekezett a parkban.

Aztán még kicsit lődörögtem az Akihabara negyedben, a világ legnagyobb elektronikai kínálatát felvonultató városrészben, majd vissza a hotelbe, mert indultunk Nikkóba. Érvényesítettük a kéthetes JR (Japanese Rail) bérletünket, ami Japán kevés kedvezményének egyike: a kizárólag külföldön megvásárolható, kb. 380 dolláros bérletért két hétig korlátlanul lehet utazni az ország vasútvonalain. Mi közel ezer dollárnyi jegyárat váltunk majd ki ezzel. Nagy várakozással mentünk ki az állomásra, hiszen először utaztunk a híres, halálpontos Shikanzen vonattal. A pályaudvaron szinte úgy meg van koreografálva minden, mint valami balettelőadás: a lépcsőkön bejelölve, hol lehet felfele gyalogolni, hol lefele. A peronon fel van festve, pontosan hol áll majd meg a 4. kocsi 5. ajtaja, és ott sorakoznak libasorban azok, akiknek jegyük oda szól. Semmi tülekedés. A hajszálpontosan érkező vonatra az óriási tömeg fél perc alatt felszáll. Szenzációs.

Nikkóban zuhogó eső fogadta a csapatot, de a bájos fogadó, Hotori Ann látványa rögtön kárpótolt bennünket. Végig helyi stílusú fogadókban, ryokanokban szállunk majd meg, ahol tatami padlóra fektetett vékony matracokon alszunk és közös fürdőkben tisztálkodunk. Kaptunk papucsot és köntöst, a fogadóban így illik mutatkozni, étkezéshez is ebben ülnek le. A fürdő egy forróvizes medence, aminek óriási üvegablaka egy bájos kertre néz, így aztán lehet lazítani. Megtanultunk a szabályokat is: a medencében csak alapos zuhanyozás után szabad áztatni magunkat, hiszen ez mindenkinek közös. A szobában talált apró törülközővel először a zuhany alatt lesikáljuk magunkat, majd ugyanez a törülköző az intim részek eltakarására szolgál, amíg a medencéhez sétálunk. Ott pedig összehajtva a fejünk tetejére kell tenni, hogy miért, ez nem derült ki, de a helyiek valóban így csinálták.

2003. augusztus 25, hétfő

Reggel isteni reggelit kaptunk, aztán Aaron rövid japánórája után nekiindultunk felfedezni Nikko gyönyörű templomait. Egy kb. 12 dolláros jeggyel körbejárható mindegyik, szerencsére egy kupacban vannak. Hát leesett az állam, amikor megláttuk az elsőt, tényleg fantasztikusak.

A japán vallás egyébként meglehetősen nehezen érthető számunkra: míg a nyugati keresztények vagy az iszlám világ számára a vallás egy egyértelmű fogalom, itt több vallás keveredik. A helyi shinto hit mellett a buddhizmus is komoly szerepet kap, de ezekkel egy kicsit a kereszténység is együtt él. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az átlag japán shinto hit szerint él, de keresztény ünnep keretében köt házasságot, halottait viszont a buddhista szertartásnak megfelelően temeti el. Miután körbejártuk a templomokat, vettünk egy éjjel-nappaliban pár doboz ételt (itt isteni készételek vannak dobozkákban), és már ugrottunk is fel egy buszra a Chuzenji-ko tó felé. Megcsodáltunk egy vízesést és egy jót gyalogoltunk a tó körül. Este aztán kiáztattam magam a fürdőben és egy remek étteremben vacsoráztunk. A Hippari Dako igen népszerű a turisták körében, a falai telis tele vannak kitűzdelt névjegykártyákkal a világ minden részéről. Lenyomtunk egy kis sakét, és jól belaktunk a pálcikákra tűzdelt csirkefalatkákból (yakitori).

Next part of Japan
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage