Találkozás Őszentségével, a Dalai Lámával2005. június 24, péntek Egész nap lötyögés Manaliban. Kényelmes reggeli, aztán elsétáltunk a város fő attrakciójához, a Hadimba templomhoz. A négyemeletes fatemplomot 1553-ban építették, egy árnyas park közepén áll. Üde, színes ruhás hinduk tömege fogadott minket, akik legalább olyan kíváncsiak voltak ránk, mint mi rájuk. Így miután mi lefényképezgettük őket, ők is elővették a kamerát. Érdekes, hogy míg mi inkább csak őket magukban fotózgattuk, a helyiek mindig saját magukkal akartak egy képet megörökíteni rólunk, így családi fotók közepébe kellett beállnunk. A templomlátogatás után szétszéledtünk a városban és egész nap a bazársoron csaptuk agyon az időt. Vettem rengeteg ajándékot, szülőknek, barátoknak, kollégáknak. Varrattam két nadrágot (imádom Ázsiában, hogy a piacon fillérekért 1-2 óra alatt bármit meg lehet varratni), írtam pár képeslapot, internetezgettem és persze jókat lakmároztam. Ebédkor és vacsoraidőben is Helenékkel futottunk össze a Chopsticks tibeti étteremben, ahol momot ettünk, egyszerűen imádom. 2005. június 25, szombat Továbbutaztunk Mandi felé. Sofőrünk, mint minden reggel, először meggyújtott egy füstölőt a busz műszerfalára állított házi oltáron. Eddig megsegített minket. Útközben megálltunk a Kullu völgy egykori fővárosában, Naggarban. 500 éves várának közepén egy nagyon díszes kis templom áll, melynek közepén egy méretes kődarab fekszik. A helyi legenda szerint ezt méhecskék cipelték ide. A vár teraszáról megcsodáltuk a remek panorámát, aztán elsétáltunk egy közeli múzeumba, ahol Roerich festményeit nézhettük meg, az orosz festő egykori otthonában. Kora délután érkeztünk meg Mandiba, ahol már csak 800 méter magasan vagyunk, így végre jó meleg van. A Munish Resort Hotelben lakunk, nagyon nyugodt hely. Lepakoltunk és rögtön nekivágtunk felfedezni a várost, de az itt található 81 templomból csak egyet sikerült megnézni a hirtelen lezúduló zápor miatt. A ragadós, nyálkás időben jól összecsipkedtek a szúnyogok, de szerencsére itt mostanában nincs maláriaveszély. Prem, az idegenvezető megosztotta velünk a lányától SMS-en érkezett viccet. 19 szikh moziba megy. Miért mennek együtt ennyien? Mert a poszteren látták, hogy "Over 18". Míg nálunk a rendőrök, az angoloknál az írek, Indiában a szikh népcsoport minden vicc céltáblája... 2005. június 26, vasárnap Dharmasalaba haladtunk tovább, ahova kora délután érkeztünk, elképesztő csúcsforgalomban. A város a száműzetésben élő tibeti kormány székhelye és a nyugati turisták egyik kedvelt célpontja. Az óriási tömeg miatt a busz nem is tudott felmenni a szállodánkhoz, ezért kiszálltunk és kényelmesen megebédeltünk. A McLlo étteremre esett a választásunk, ahol az étlapon levő fotók tanúsága szerint Pierce Brosnan is megfordult. Közben a város szélén veszteglő buszból a csomagokat kis tuk-tuk járművekkel felvitték a szállodába és a késői ebéd után a csoport is felgyalogolt a városközponttól jó három kilométerre levő hotelbe. Én nem tartottam velük, mivel mindenképpen meg akartam nézni a Tibet Múzeumot, ami holnap zárva lesz és ma is csak hatig volt nyitva, igyekeznem kellett hát. A múzeum két termében tablókon mutatják be Tibet 1949-es megszállását, melynek során 1.2 millió tibeti halt meg éhínségtől, kínzásoktól, munkatáborokban. Az ország kolostorainak 90%-át lerombolták. Őszentsége, a 14. Dalai Láma 1959-ben úgy látta, hogy saját és népe élete veszélyben forog, így száműzetésbe vonult Indiába. A múzeumban láttam néhány fotót az akkor még igen fiatal láma útjáról a Himaláján át. Ő szerencsésen, épségben megérkezett, de nem így sok honfitársa, akik megfagytak a több hónapos gyalogút során. Néhány személyes vallomást olvasva csak nyeltem a könnyeimet... különösen akkor, amikor a fagyási sérülések miatt amputált lábú tibetiek hálálkodtak a sorsuknak, hogy még így is boldogok, mivel sikerült megmenekülniük Kínából. A megszállás után több százezer tibeti menekült el, többségük itt, Ladakhban él. Soha nem tudom ezt felfogni, hogyan történhetnek ilyen szörnyűségek... Este is lent maradtam a városban, kószáltam, nézelődtem, vásárolgattam. Az Internetről megtudtam, hogy az otthoniak megdöntötték a csókolózás Guiness rekordját a Lánchídon tartott össznépi csókolózással, gratulálok. 2005. június 27, hétfő Utazóangyalkám:-)) ma is velem volt - találkoztunk a Dalai Lámával! Idegenvezetőnk 1974 óta dolgozik csoportokkal, de még egyszer sem tudták Őszentségét megpillantani. Nekem ilyenekben általában mázlim van, ami most is bejött. Az egyébként gyakran utazó Dalai Láma most épp a városban van, mivel tíz napon keresztül tanítást tart híveinek a város főtemplomában, a Tsuglagkhang komplexumban. Előzetes regisztráció híján a templomba ugyan nem jutottunk be, de annak udvarára igen, a több száz zarándokkal, turistával együtt. Komoly biztonsági ellenőrzésen estünk át, a fényképezőgépeket nem lehetett bevinni. Épp amikor besétáltam az udvarra és lekuporodtam egy lépcsőre, átsietett az udvaron a Dalai Láma a templom felé igyekezvén. Pont előttünk haladt el, így közvetlen közelről láttuk - valami hihetetlen kisugárzása van. Óriási élmény volt megtapasztalni egy ilyen karizmatikus ember közelségét. Keresztény létem ellenére sokkal eufórikusabb pillanat volt, mint amikor a pápát láttam 1988-ban Vatikánban. A tanítást az udvaron összegyűltek részére kis TV képernyőn és hangszórókon közvetítették. Bár egy kukkot nem értettem a beszédből, három órán keresztül lenyűgözve hallgattam, néztem a Dalai Lámát és az egybegyűlt híveket. Újra és újra elszorult a torkom, ahogy az egyszerű kis tibeti nénik és bácsikák tömegét néztem. Belegondoltam, milyen nehéz lehetett nekik elhagyni a hazájukat, otthagyni kis földjüket és teljesen új életet kezdeni. Meglepve láttam, hogy sok nyugati fiatal hátizsákos előveszi kis MP3-as lejátszóját és azt hallgatja, nem tudtam mire vélni. Utólag tudtuk meg, hogy a tanítást több nyelvre is fordították szinkrontolmácsok a helyi rádióállomásokon, így a nyugati utazók azt hallgatták. Az előadás végén újra előttünk haladt el Őszentsége és még egy mosolyt is küldött kis csapatunknak. Délután elvegyültem a bordó ruhás szerzetesek tömegében és együtt falatoztam velük az utcán frissen készítetett momót. Megkerestem azt a cukrászdát, amely az útikönyv szerint Richard Gere kedvence (ő gyakran jár errefele) és jót torkoskodtam. Hihetetlenül olcsó minden, így folytatódott a vásárolgatás is. Délután eleredt az eső, ami nem jött túl jól, mivel a zseblámpa, ébresztőóra, utazópárna és öngyújtó után az esernyőm is elromlott. De ez legyen a legnagyobb baj. Next part of Ladakh Back to the Big Picture Guide Book Back to the frontpage Ladakh következő része Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra Vissza a nyitóoldalra |
