A szikh Aranytemplom

2005. június 28, kedd

Jót aludtam, csak keveset, mert megint hajnali ötkor indultunk, hosszú út várt ránk. Amritsarba délután 2 körül érkeztünk, elegáns, légkondicionált szállodánkba. Búcsút mondtunk remek sofőrünknek és segítőjének, akiknek a csoport által összedobott borravaló mellett csúsztattam még egy kis baksist, mert nagyon hálás voltam a biztonságos vezetésért a kanyargós hegyi utakon. Amritsar egészen más, mint amit eddig láttunk - mások az emberek, a város, a szagok, a hangulat. Szikh területen járunk.

Óriási feltűnést keltettünk, ahogy a tuk-tuk taxikkal nekivágtunk a városnak. Szó szerint tátott szájjal bámultak minket a helyiek, mi meg nem győztük kattintgatni a fényképezőgépeket. Először a Jallianwala Bagh-nál, egy kis emlékparknál álltunk meg, ahol az angolok 1919-ben több száz békésen tüntető indiait mészároltak le. Megőriztek egy faldarabkát, ahol még látszanak a puskagolyók nyomai, emellett kis múzeumot alakítottak ki. A helyiek leplezetlen kíváncsisággal méregettek minket, de mi is őket: a felnőtt férfiak hosszú haját turbán fedte, a fiatal fiúké pedig kis kontyban volt a fejkendőjük alá gyűrve, mintha minden gyerek fején egy alma lenne. Nagyon mókásnak tűnt. Több család megkért minket, álljunk be a családi fotóba, így rengeteg képen szerepelek majd.

Később átsétáltunk az Aranytemplomhoz, a szikhek legfontosabb vallási központjához. Mindenki csak mezítláb és kendővel fedett fejjel léphetett csak be. Először óriási káosz fogadott minket, mivel a bejárat előtti márványpadlót épp akkor tisztították. Ahogy beléptünk az óriási, árkádokkal fedett udvarra, nem győztünk ugrálni a vizet locsoló fiatalok elől, akik az udvar közepén levő medencéből gyors mozdulatokkal merték a vizet a vödrökbe és zúdították a forró márványlapokra. De amikor odébb sétáltunk és elhagytuk a nyüzsgést, valami csodálatos nyugalmat tapasztaltunk az egész komplex területén. Talán a gyönyörű színes ruhában sétáló zarándokok ezrei, talán a fenséges aranyló templom a medence közepén, talán az onnan kiszűrődő meditatív zene - nem tudom... de ilyen fenséges érzést rég nem tapasztaltam. Csak sétáltam körbe-körbe az udvaron, ámultam és bámultam. No meg rengeteg portré készült, fotóalanyból nem volt hiány és a szikhek boldogan pózoltak a kamerának. Néhány gyerkőc egyenesen könyörgött, hogy őket fényképezzem. De jómagam is legalább annyiszor álltam a lencse előtt, mint a kamera mögött, hiszen itt is rengetegen kérték, hogy álljak melléjük egy-egy kocka erejéig.

A medence közepén álló Aranytemplomhoz kis hídon kellett átkelni. A templomban található szent könyvük, valamint a csodálatos, fülbemászó zenét kántáló muzsikosok. A templom valóban ragyogott a napfényben, hiszen 750 kg tiszta arany díszíti. Az udvar egyik oldalán ingyen-konyha működik. Fantasztikusan szervezett rendben egy nap 30.000 adag ingyen ebédet osztanak itt. Asszonyok tucatjai pucolják a krumplit, hagymát, mások méretes vályúkban mossák az edényeket. Az óriási teremben hosszú szőnyegekre telepedhettek a vendégek, majd valaki gyors mozdulatokkal kenyeret dobált az előttük levő tálcákra, a következő kiszolgáló egy vödörből merőkanállal rizst osztott, egy másik dhalt (lencsepürét), és így tovább. Pikk-pakk ment az egész. Egyik ajtón sorjáztak befelé a vendégek a fémtálcákkal, másik ajtón pedig elhagyták a termet és leadták a használt edényt a mosogató brigádnak.

Nagyon élveztem a templom területén töltött órákat, de indultunk tovább. A csoport vissza a szállodába, Helene, Anthony és én pedig még egy kis városnézésre. Hárman felkapaszkodtunk az eredetileg két utasra tervezett bicajos taxira, borzasztó kényelmetlen volt, de így legalább még nagyobb feltűnést keltettünk. A lepusztult, sikátoros belvárosban felfedeztünk néhány gyönyörű viktoriánus házat, melyek az omladozó falaik ellenére is lenyűgözők voltak. Bekukkantottunk az óvárosi Shri Durgiana templomba, amely az Aranytemplom hindu változata. Ugyanúgy medence, hidacska, csak jóval kisebb léptékben. Végül az útikönyv által ajánlott Kwality (sic!) étteremben vacsoráztunk, ami sajnos igencsak rácáfolt a nevére. Ízetlen fogások, jéggel felszolgált lassi után a mélypontot egy egér felbukkanása jelentette. Brrr.

2005. június 29, szerda

Tudtam volna még aludni, de 6-kor ébresztő volt, indulás vissza Delhibe. A saját busz kényelme után utolsó nap kaptunk egy kis ízelítőt az indiai közlekedés valós élményeiből, mivel vonattal tértünk vissza a fővárosba. Igaz, első osztályú, légkondicionált fülkében utaztunk, így azért nem volt olyan szörnyű. A jó nyolcórás úton olvasással és persze kajálással ütöttük el az időt. Eddig szinte minden ismerősöm, aki Indiában járt, lefogyva tért haza, én bezzeg biztos felszedtem pár kilót. De imádom az indiai konyhát. A szállodában a vonatos gyorsételek után fenséges svédasztalos búcsúvacsora volt, több már tényleg nem fér belém...

2005. június 30, csütörtök

A hazaút... A csoport londoni járatával nagyjából egy időben indult az én gépem is, így velük együtt mehettem ki a reptérre, nem kellett taxira költeni. Búcsúzkodások, aztán indulás. Csodálatos út volt, de a tibeti utazáson azért nem tett túl. És annyira, de annyira pici részét láttuk Indiának, hogy ide még többször vissza kell térni...


Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra