Kalandos utazás: Continental Airlines

1996. január 12, pentek, New York - Houston

Mar ket napja csak a radiot hallgatom - kedden jottem vissza Pestrol par nap kesessel a hovihar miatt, es szerda-csutortokon hetagra sutott a nap. Viszont kb felorankent bemondja minden ado, hogy ne bizzuk el magunkat, mert penteken ujabb havazas lesz. Reggel ebredes utan rogton az ajtohoz rohanok, de gyonyoru az ido, igy nyugodtan indulok a repterre. Mire megerkezem, mar tiz centire is alig latni a szakado hotol. A newarki repuloteren oriasi zur, a kepernyon otpercenkent valtozik a jaratok helyzete. On time, delayed, cancelled. Vegulis a cancelled marad, ekkor mar sejtem, hogy nem lesz egy konnyu kezdete ennek az utnak. Felhivom a Green Tortoise irodat San Franciscoban, hogy mitevo legyek. Nem fogok tudni odaerni a guatemalai talalkozora, hogy fogom megtalalni a csoportot. Semmi gond, nyugtatnak meg, hiszen a soforok majd eszreveszik, hogy hianyzik valaki, telefonalnak, es akkor megbeszelik veluk, hol tudom elerni oket. Hat jo. Nehany oraval kesobb repules Houstonba, legalabb odaig jussak el, ki ebbol a behavazott varosbol. Houstonban termeszetesen nem ertem mar el a jaratot Guatemalaba, a Continental kepviseloje csak szettarja a kezet, de probalok nagyon osszerancolt homlokkal nezni ra, igy legalabb a szallast elintezik. De elotte meg jol megtrefalnak: egy ugyintezo a szamitogepen babralva idegesen kozli velem, hogy rohanjak egy kijarathoz, mert epp indul onnan egy gep Guatemalaba. Gyanakodva fogadom a hirt, mert tudom, hogy napi egy jarat van, ami mar reg elment, de azert rohanok, mint az orult. Ott latom kiirva az uticelt: Guadalajara. Hat meg eppen ott sem jartam, de most nincs igazan kedvem odarepulni. Csak remenykedni tudok, hogy a csomagom nem iranyitottak arra a jaratra - rohanas vissza az ugyintezohoz, hogy nem, hasonlo ugyan a nev, de en nem oda keszulok. Es most rogton, azonnal, latni akarom a csomagom, hogy meg megvan. Elokeresik, es megnyugodva indulok a Sheratonba. Elotte meg kozli az ugyintezo, hogy a sok kellemetlensegert holnap egy elso osztalyu hellyel karpotolnak. A szallodaban probalok jo sokat vacsorazni, legalabb kieszem a Continentalt a penzebol.

1996. január 13, szombat, Houston - Guatemala City

Reggel megprobaltam felhivni a szallodat Antigua-ban, ahol a csoport talalkozott, de nem sikerult beszelni a soforokkel. Egy utasnal hagytam uzenetet, hogy irjak mar fel egy cetlire, hova mennek es hagyjak a recepciosnal, kulonben az eletben nem talalom meg oket. Delben vissza a repterre. Addigra kinyitott Friscoban is a Tortoise iroda, gyors telefon, de sajnalkozva kozlik, hogy a soforok nem telefonaltak, igy nem tudjak, hova indul a csoport. Ott allok a houstoni repter kozepen, ket lehetoseggel: vagy elrepulok Guatemalaba, remenykedve, hogy megtalalom a csapatot, vagy vissza New Yorkba, persze elveszitve a jegy es az ut arat. Az eselytelenek nyugalmaval olvasgatom a Narancsot a gep indulasaig. Akkor meg egy gyors telefon, a Tortoise fonok orommel ujsagolja, hogy Panajachelbe ment a csoport, nem epp a varosba, hanem valahol a toparton lesznek, de hatha megtalalom oket. Mazlija van - a tavalyi kozep-amerikai uton is az volt az elso uticel, igy pontosan tudom, hol lesz a busz. O meg izgul, mert nem tudja, hogy en tudom, de en mar vigyorgok. A beszallasnal termeszetesen kozlik, hogy mar nincs meg a helyem, tul keson jottem a pulthoz (25 perccel indulas elott), odaadtak az elso osztalyu ulest egy varakozolistasnak es mar mashova sincs hely. Legkozelebb majd csekkoljak be idoben. Kisse rezignaltan kozlom a holggyel, hogy eloszor 22 oraja kertem beszallokartyat erre a gepre, ennyire elore talan eleg. Es azota is nehany orankent meglatogattam az ugyintezojuket, nincs-e valami valtozas. Vegul betuszkolnak a turistaosztalyra egy rakas onkentes orvos koze. Az oram megallt, mint az elozo ket Tortoise uton, ugy latszik, ez ezzel jar. Guatemala City-ben mar reg nem jarnak a buszok, taxival kell Antiguaba menni, mint tavaly. Emlekszem, ugy 20$ korul volt az egyoras ut a lerobbant taxikban. Egy rendkivul jol oltozott ur alldogal a repteren es kozli, elvisz 10$-ert. Vadonatuj, gyonyoru kocsi. Most vagy nagy mazlim van, vagy ezek az utolso oraim. De szerencsere az elobbi - ejfelre szerencsesen megerkezunk a Villa San Francisco-ba, ahonnan reggel 8-kor ment el a csoport. A falra kituzve ott az uzenet, hol talalom meg oket. Naponta csak egy busz megy oda, reggel 7-kor, igy a kis recepciosfiu lelkere kotom, hogy 6-kor ebresszen. Alvas.

1996. január 14, vasarnap, Panajachel

Egesz ejjel nyugtalanul aludtam, idonkent kimentem az eloterbe megnezni az orat. Hajnalban aztan vegre elnyomott az alom. Negyed nyolckor beront a kissrac, hogy ebredjek gyorsan, mert mar elment a busz. Ott alltam meglehetosen frusztraltan, dehat egy ijedt szemu kisgyerekkel megse allhatok le veszekedni. Szegeny probalt taxit szerezni, de sehol sem vettek fel a telefont. Hivta hat a tulajdonost, aki vidaman kozolte, hogy ne csuggedjek, mert van busz Panajachelbe, csak nem kozvetlen - haromszor kell atszallni. De nem gond, felirta egy apro papirra a kisvarosok nevet es mosolyogva utnak inditott. A kisfiu szerencsere elkisert a buszig es kozolte annak a soforevel, hogy hova is megyek. Innentol kezdve fogalmam se volt, hol jarok, csak a soforok joindulatara hagyatkoztam. Merthat az egyaltalan nem volt egyertelmu, mikor erkeztunk meg pl. San Lucasba - egyszercsak megalltunk az uton, a hatizsakom atdobtak a busz tetejerol egy masik busz tetejere, ebbol sejtettem, hogy most at kell szallni. Azert elmeny volt ez az utazas: a buszok annyira tele voltak, hogy en biztos voltam benne, hogy mar tenyleg egy lelek se fer fel - de olyankor meg ujabb es ujabb tomegek preselodtek be. Szolt a zene es orult iramban hajtottak a soforok. Minden busznak egyenisege van: rendkivul szinesre vannak festve, szep kacifantos betukkel a nevuk is fel van pingalva a busz oldalaira.

A maja ut következo része
Vissza a A Nagy Képes Utikönyv oldalra
Vissza a nyitooldalra