Melykek az eg, hosszuak az arnyekok, igazan nem kivanhat tobbet a fotos. A palota a maja kalendar kobe vesve: a 18 terasz a 18 20 napos honapot kepviseli, a 4 oldalon a 91 lepcso plusz a felso platform a 365 napot es az oldalakon levo 52 lapos tabla a naptari fordulo 52 evet. Es itt van a maja vilag legnagyobb labdajatek-udvara - tokeletes akusztikaval. Ha a 135 meteres ter egyik vegebol hallani a masik vegen levok beszelgeteset. Delutan aztan irany a vegcel, Merida. A varos mellett egy kempingben mindent kidobalunk a buszbol, igy mindenki megtalalja reg elveszettnek hitt cuccait. Kitakaritjuk a buszt jo alaposan, szepen fogadja a kovetkezo csoportot. Utana bementunk a varosba, es szetszeledt a tarsasag szallodakba. Este meg egy kozos vacsora, egy abszolut tokeletes helyen: a kaja finom, a kiszolgalas rendkivul udvarias, a pinacolada a legfinomabb a vilagon, es mindez nem is draga. Elotte mindenki furdott, hajat mosott es a legszebben jelent meg - Marsch pl. nyakkendoben, eloszor meg sem ismertuk. Mike, aki egesz uton "my second favourite Hungarian"-nek hivott (Gabor Zsazsa utan:-), unnepelyesen megkocogtatta a poharat es bejelentette, hogy ezuttal eloleptet az elso helyre. Mindenki forron gratulalt. Remek hangulat volt; azon szorakoztunk, hogy mindenki elmeselte, mit volt az elso benyomasa, amikor meglatta a masikat. Aztan egyszercsak Bob felallt, elovette a hitelkartyajat es kozolte a pincerrel, hogy o fizeti az italokat. Ne, Bob, probaltunk tiltakozni, merthat nem volt kicsi a fogyasztas, de o mosolyogva mar irta is ala a csekket. Mike meghatottan felallt es kozolte, megalakitja a "bobism" nevu vallast. Mindannyian csatlakoztunk. Az utolso kort pedig az etteremtulajdonos fizette. Kaptunk egy szabadon valasztott italt (en a negyedik pinacoladat, de tenyleg elkepesztoen finom volt), aztan meg az o kedvencebol is kellett innunk (valami borzaszto eros helyi specialitas, kb mint a palinka). Aztan ejfel utan nagy olelesek, cimcserek kozt bucsuzas... talan meg talalkozunk valahol valamikor.

1996. január 31, szerda, Merida

Reggel 7-re kertem az ebresztot, hogy legyen egy kis idom megnezni a varost, mielott indulok a repterre. Yucatan fovarosa igazan szep kis varoska: sok-sok terecske, szep epuletek, arnyas parkok, keskeny utcak. A foteren allva reggel 8-kor tanuja voltam a vilag legfegyelmezetlenebb zaszlofelvonasanak: egy kb harmincfos zenekar vonult be a foterre, abszolut laza sorokban. Bamultak a jarokeloket, majd megalltak. Semmi vigyazzallas, vagy ilyesmi. Az egyik ficko tul hangosan beszelgetett a tarsaval, raszolt a karmester, mire a ficko ranyujtotta a nyelvet. En csak hulledezve kuncogtam magamban, mi folyik itt. A szemben levo varoshazarbol sietos leptekkel erkezett egy emberke, elbeszelgetett egy kicsit a karmesterrel, majd visszafutott a varoshazara. Szerintem ott hagyta a zaszlot. Egy darabig nem tortent semmi, meguntam az acsorgast es elmentem reggelizni. Mire visszamentem, mar fent lobogott a zaszlo a rud tetejen, ugy latszik, csak sikerult osszehozniuk. A reggeli kulon elmeny volt: csokornyakkendos oreg pincer, sok helyi ember, ronda homokszinu muanyag tanyerok es poharak - abszolut echte hely. Aztan osszefutottam Bobbal, leultunk egy padra kicsit beszelgetni. Kerdeztem a csaladjarol, mondta, hogy nincs neki, valahogy soha nem birta elszanni magat a nosulesre. De mindig voltak baratnoim - tette hozza kajanul. Es a kis huncut mosollyal a szemeben elujsagolta, hogy mikor hazamegy, talalkozni fog a "ladyfriend"-jevel es elutaznak Arizonaba. Sajnos, o nem szeret satorozni - nezett ram megertest keresve - igy motelekben fogunk lakni... Annyira kedves volt, mondtam is neki, hogy szivesen nagypapamnak fogadnam. Hat csak kuld a papirokat, majd alairom - bucsuzott nevetve. Repuloter, irany Mexico City.

Ott megegyszer jol megtrefalt a Continental. Idefele Houstonban, ahol vagy 20 ember kezen atment a jegyem, valaki szepen kitepte a visszautra szolo szelvenyemet. A jegykezelo furcsan nezett ram, mikor probaltam becsekkolni: de hiszen nincs jegye! Hogyne lenne, mondtam neki, de valoban csak az utolso, nem ervenyes peldany volt meg a jegybol. Hat nezze meg a szamitogepben - mondtam, de ott se volt semmi nyomom. Hosszas magyarazkodas kovetkezett. Az en allaspontom az volt, ok csesztek el a dolgot, tegyek is rendbe, de szerinte nekem kellett volna mindig ellenoriznem, miket tepnek ki a jegyembol. Vegul csak megkaptam a beszallokartyat. "Aztan maskor ne veszitse el a jegyet!" - tette hozza az ugyintezo, de bizonyara villamokat szort a szemem, mert gyorsan a kovetkezo ugyfelhez fordult. Meg volt vagy 6 oram, igy gyorsan bemetroztam a varosba kicsit korulnezni. A mexicovarosi metro kb az egerkiserleteknel hasznalatos utvesztokre emlekeztet. A megallokban nem egy konnyu eset az atszallas: korlatokkal elvalasztott folyosokon terelik az embert, es ha egyszer rossz sorba sorol valaki, akkor ember legyen a talpan, ha onnan kikecmereg. En navian azt hittem, hogy az "aeropuerto" allomason vagyok, de nem ott voltam, igy eltartott egy darabig, mire belottem magam a helyes iranyba. A foter viszont tenyleg szep volt, az egyik legnagyobb a vilagon a maga 240 meteres oldalaival. A katedralis bizonyara gyonyoru, de most teljesen fel van allvanyozva, szinte semmit sem latni belul a diszekbol. Es dol is egy kisse - a kupolabol egy zsinoron egy suly log le, es egy arra erositett toll rajzolja a padlora tett papirra, hogy epp merre dol az epulet. Jopar cm az elmult evtizedekben. Ebed, aztan mar rutinosan metroztam vissza a repterre. New Yorkban kegyetlen hideg fogadott. En meg ott alltam poloban-farmerban, lehetett elohalaszni a hatizsak melyerol az osszes meleg cuccot. Otthon aztan ujra es ujra csak zuhanyoztam a forro vizben, ilyenkor ertekeli az ember. Ennek az utnak is vege lett, hasta la vista.