A Nadaam fesztivál

2004. július 11, vasárnap

Nagy izgalommal indultunk vissza Ulánbátorba, ugyanis délután jegyünk volt a Nadaam fesztivál megnyitójára. Igazán ez az utazás egyetlen kiemelkedő eseménye, így már fentem a fényképezőgépem jó kis portrékra. A Nadaam fesztivál az ország legnagyobb ünnepe, amikor is három versenyszámban - íjászat, lovaglás és birkózás - vetélkednek a selejtezőkön diadalmaskodó sportolók. A megnyitó az elnök beszédével kezdődött és színpompás kavalkáddal folytatódott.

Ma először a birkózók versenye indult, akik nagyon muris ruhában feszülnek egymásnak. Hosszú, díszes csizma, apró, testrefeszülő fényes nadrág és elöl nyitott mellényféle. Régen zárt felsőben versenyeztek, de egyszer a szigorúan csak férfiak számára nyitott versenyszámban a bajnokról kiderült, hogy nő - azóta a mellkast szabadon kell hagyni, nehogy hasonló turpisság eőforduljon. Az összecsapások előtt a birkózók sastáncot járnak - óriási súlyukkal lágyan ringatják magukat a füvön. Az a legszebb tánc, mely leginkább hasonlít a sas mozgására. A versenyzés során nincsenek súlycsoportok, így egész cingár emberkék is összekerültek nagy hústornyokkal. Amikor meguntuk a birkózókat, átsétáltunk a közeli kisebb, régebbi stadionba, ahol az íjászok mérték össze tudásukat. Szegények többrétegű hagyományos ruhákban versenyeztek a tikkasztó kánikulában. A harmadik sport, a lovaglás csak holnap kezdődik, de én azt úgy is kihagyom az allergia miatt. Délutánra már mi is kidőltünk, így kis pihenés, zuhany, majd vacsora. Elég unalmas a csoportunk, ma jöttem rá, hogy most először még csoportkép sem készült, de nem is fog hiányozni. Ilyen sótlan társaság ritkán jön össze. De sebaj.

2004. július 12, hétfő

Lustálkodás, ráérős reggeli, aztán elsétáltam a stadionhoz tovább nézni a versenyeket. A stadionon kívül legalább annyi fotótéma akadt, mint bent, így órákig csak kószálgattam. Egy kínai étteremben ebédeltem, aztán délután még egy kis városnézés - megkerestem pl. a Lenin szobrot, ilyet úgysem gyakran lát már az ember. Este búcsúvacsora a Taj Mahal nevű indiai étteremben, végre más ízek.

2004. július 13, kedd

Most nem hullottak könnycseppek a búcsúzáskor, de azért a címcsere megvolt. Az Aeroflottal utaztam hazafele is, Moszkván keresztül. A szervíz nem tartozik az erősségeik közé, az már biztos. Míg más légitársaság először megtölti az ablak valamint a folyosó mellett székeket, és csak akkor ültet középre utast, ha muszáj, az Aeroflot nem bajlódott ilyesmivel. Dugig töltötte a gép elejét, és a gép végében 10-15 sor teljesen üresen tátongott. Hiába próbált bárki odaülni, elzavarták, és hamar kiderült miért: a légikísérők nyújtózkodtak el egy-egy hároműléses soron, vígan iszogattak és beszélgettek, míg mi az egész út során egy pohár vizet kaptunk. Szép. De hát ez is az utazás része, nemde?:-))


Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra