Hajókázás a Gambia folyón

2010. január 8.

Ezen az éjszakán is tartott a buli, ami kora hajnalban ért csak véget - akkor viszont megszólalt a közeli müezzin, hogy imára hívja a híveket. Na, majd otthon kialszom magam. Ma maratoni buszozás volt - reggel 6 és este 6 között, csak egy komolyabb megállóval, gyakorlatilag hosszában átszeltük az országot. Az ország legnagyobb mecsetében, Toububan álltunk meg, amely a Mouride iszlám testvériség székhelye. Itt van az ország legfőbb marabujának (vallási vezetőjének) a sírja is. A mecset miatt rohamosan nő a város jelentősége - míg 40 éve alig 5,000 lakosa volt, ma már 500,000 felett van a lélekszám. 

A mecsetbe nők is beléphetnek, de csak bokát takaró szoknyában és hajat takaró fejkendőben. A helyi vezető szerencsére készült kendőkből, így mindannyian kaptunk egyet szoknyának, egyet a fejünkre, bár a stílus nem igazán volt összehangolva. A legviccesebb Veronika volt, piros-fehér kockás, olasz bisztrókat idéző szoknyájában és fekete alapon aranyfonallal hímzett, hastáncosnők által viselt fejkendőjében. Nem voltam biztos benne, hogy a beöltözésünk után bármivel is tisztelettudóbban néztünk ki, mint előtte. 

Touba nemcsak vallási központ, hanem kereskedelmi is - a new yorki utcákon operáló illegális kerekedők 90%-a innen származik, így az én hamis Gucci, YSL táskáim jó része is. A gazdasági hatalom politikai önállósághoz is vezetett; a város kvázi autonóm területként, saját iskola- és jóléti rendszerrel működik 

A nap eseményei közül a határátlépés volt még említésre méltó - nem fogom elfelejteni pl. a határőrt, aki elegáns, frissen vasalt sötétkék egyenruhájához piros kínai gumipapucsot viselt (sajnos nem engedte, hogy lefotózzam). No meg a pénzváltót sem, aki nyilván bal lábbal ébredt, és a hivatalos 1 EUR = 40 gambiai dollár helyett csak 25-öt volt hajlandó adni. No de nem volt kinek panaszkodni, meg hát úgysem sok pénzről volt szó, Gambiában végig teljes ellátásunk lesz, csak néhány üdítőre kell némi apró.

Épp sötétedés előtt érkeztünk meg a szálláshelyünkre, egy egyszerű kempingbe a Gambia folyó partján. Helyes kis házikókban lakunk, ahol nincs villany, így legalább nincs vita a szobatársammal, hogy bekapcsoljuk-e a légkondit. Veronika mindent megtestesít, ami egy szobatársban rémálom: mindig melege van, így légkondi-függő, túlsúlya miatt nehézkesen mozog, állandóan pakol (igen, zörgős nylon szatyrokban turkálva), óránként kimegy pisilni és hangosan horkol. Ezeket leszámítva nagyon jó fej, úgyhogy a békés együttélés záloga az lesz, hogy ha egymáshoz osztanak be minket ezentúl, akkor inkább kiveszek még egy szobát.

2010. január 9.

Másfél napot hajókázunk a folyón, csodálatos pihenés. A Gambia folyó 300 km-re lóg be a szárazföldre és gyakorlatilag a két partján terül el a volt angol gyarmat, Gambia, beleékelődve az egykor francia  Szenegálba. A folyón szinte semmi forgalom nincs, tökéletes csendben és békében csorgunk. A hajónk két szintes - az alsó szinten van az étkezés, felül pedig a henyélés. 

 

   

Délelőtt megálltunk a Wassau kő-köröknél. Mind Szenegálban, mind Gambiában számos hasonló kőemlék található, melyek együttesen kerültek fel az UNESCO listájára. Ilyen kör alakba állított kőoszlopok egyébként szerte a világon megtalálhatóak, a leghíresebbjük Stonehengeben. Az itteniek 500 és 1000 körül épültek, temetkezési célokra.  Egy-egy körben 10-24 kő áll, magasságuk 1-2.5 méter, súlyuk a több tonnát is elérheti. 

   

Délután egy faluban megálltunk kenyeret venni. Ahogy kiszálltunk a hajóból, természetesen az összes környékbeli gyerek körénk sereglett, nekik mi ugyanolyan látványosság vagyunk, mint ők nekünk.

 
   
   

Este remek fokhagymás rákocskákat sütött a szakácsunk  - aki mellesleg folyamatosan emlékeztet minket, mennyire szeretne egy angol feleséget (mint minden, a turizmusban dolgozó szenegáli és gambiai). Sajnos magyarokat nem említett, pedig istenien főz. 

Vacsora után gyönyörködtünk a nem mindennapi naplementében, aztán nyugovóra tértünk a hajó felső szintjén, ahol a személyzet lerakott egymás mellé 15 matracot, felettük szúnyoghálókkal. Elég családias a hangulat.

 

2010. január 10.

Ma egész délelőtt a hajón heverésztünk, lustálkodtunk, ellennék így hetekig. Csodálatos csend, nyugalom, kedves társaság. Ebéd után búcsút vettünk a legénységtől, megérkeztünk következő szálláshelyünkre, Tendabába. Itt kör alakú kis házikókban lakunk, most Rosemary a szobatársam, vele semmi gond, nyugodt, visszafogott hölgy. 

Kis lazítás az úszómedencénél, zuhany, aztán késő délután elsétáltunk a település iskolájába. A fiatal tanár úr legszebb ruhájában, egy tűzpiros focista mezben fogadott minket. 

 
 
 

A gyerekek körében elképesztő volt az izgalom, fürtökben lógtak rajtunk. A tanár úrnak átadtunk egy rakás írószert, füzetet, de a legnagyobb sikere persze a focilabdának volt. A tantermek falára pedig faliórákat vittünk, az angol csoportkísérőnk ugyanis az előző csoporttal már járt itt, és megtudta, hogy az igen hasznos lenne, így azokat is vettünk még St. Louisban. A csoportunk vagy fele nyugdíjas tanár, úgyhogy pillanatok alatt szót értettek a kicsikkel és mindenféle angol énekekre, játékokra tanították őket - vidám kis este volt.


Next part of Senegal
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Szenegál következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra