Tsetang - a jakvaj illata

2001. július 3.

Hatkor ki az ágyból, mert hétkor már a reptéren kellett lenni. Gondos pakolás: filmet a kézitáskába, mivel a röntgen itt nem filmbiztos. Bicskát a nagytáskába, azt nem lehet felvinni a gépre. Politikailag érzékeny irodalom, képek, miegymás külön szatyorba, az marad itt Kathmanduban. A reptér felé utazva vezetőnk, Coco elmondta a rendszabályokat: mivel Tibetbe csoportos vízummal utazunk be, innentől kezdve megszűnünk individumok lenni, s mindenki csak egy szám. Minden ellenőrzési ponton a számaink sorrendjében kell felsorakoznunk. A reptéren rögtön gyakorolhattuk is már a libasorban állást, nekem, az ex-kommunista országból érkezettnek mindez természetes volt, de az angolszászok bezzeg nem tudtak szép fegyelmezett sorba állni, csak kuncogtak. Ejnye. Sok hercehurca, motozás, akadékoskodás után végre feljutottunk a gépre. Rengeteg üres hely volt, le is csaptam egy "A" ülésre, ami a bal oldali ablakülés, remek kilátással a Himalaya napsütötte, hófedte csúcsaira. Megérkeztünk a Lhasza reptérre, ami úgy 100 kilométerre esik Lhaszatól. Így a programunk nem is a fővárosban, hanem Tsetangban kezdődik. Lhaszaba egyébként csak Kathmanduból, vagy Kínából lehet berepülni, és csak a China Southwest Airlines járatain. Tsetangban óriási, mindennel felszerelt, de végtelenül unalmas, jellegtelen kínai szállodában laktunk (Xizhang Shannan Zedang Hotel, No 21, Naidong Road, Tsetang). A külföldiek nemigen szállhatnak meg az olcsóbb tibeti szállókban, csak a méregdrága kínai intézményekben. A szobánkban részletes lista van mindenről. Végig kellett ellenőrizni, hogy megvan-e minden, mert távozáskor is hasonló leltár készül és jajj annak, akinél hiányzik valami. 2 fogmosó-, 2 vizes-, 2 teás-, 2 borospohár, 2 szoknya-, 2 nadrág-, 2 kabát-, és 10 ingvállfa, 4 párna, 4 párnahuzat, TV, TV távirányító, kép a falon, stb. Edzett könyvvizsgáló szemem rögtön kiszúrta a rendszer gyenge pontját: a függönyt elfelejtették kilistázni. A két ágy közti éjjeliszekrény akár egy pilótafülke: 21 kapcsoló van rajta, minden lámpához egy, TV-hez, külső "ne zavarj" lámpához, stb. Kis pihi után már szedelőzködhettünk is, egy röpke délutáni kiránduláshoz, Yumbulagangba. Itt található egy szikla tetején a tibeti királyság legősibb épülete, egy 5. századi kolostor. A helyzete alapján valószínű, hogy régen erőd lehetett, ma már csak néhány szerzetes lakik itt. A kolostor bejárása után megmásztuk az épület mögötti sziklát, ahonnan remek fotók készültek: a kolostor ellenfényben, körülötte lengő imazászlókkal, zöldellő tájra csodás kilátással.

Az imazászlókat Tibet szerte minden hegyen, kolostortornyon, magasabb épületen kifeszítik, hogy a rájuk nyomtatott imát az istenekig repítse a szél. A helyi hatóságok nagyvonalúan három éttermet is felajánlottak, ahol megvacsorázhatunk: a szállodáét, valamint két kínai éttermet. Az egyik városbéli kínai étteremben telepedtünk le, ahol fejenként 40 yuanért (1 USD=8 yuan) igazán bőséges, finom vacsorát kaptunk. A szállodában kissé bosszankodtunk, hogy nem működött a szobában a WC, de ahogy szóltam a recepción, fél perc alatt teljes menetfelszerelésben megjelent a szerelő (éjfélkor!) és pillanatok alatt megjavította. Hiába, szervezett ország a kínai.

2001. július 4, szerda

Nem sokat aludtam, mert a szobatársam Vivien folyton felébredt és mindig zörgött is egy kicsit: megnézte az órát, vizet ivott, orrot fújt, sóhajtozott. Reggel aztán bement a WC-re és csak annyit hallottam: "Éva, hívj orvost!", majd egy nagy puffanást, ahogy elvágódott. Égszínkék pizsamámban rohantam is ki a recepcióra, hogy segítség kellene, előkerült a kínai vezetőnk, aki felpofozgatta a leányzót, és megitatta egy kis vízzel. Semmi gond, csak a magasság ártott meg neki, 3550 méteren vagyunk. Én most elég jól bírom ezt, inkább az időeltolódással van gondom, nem nagyon bírom követni: bő egy hete New York, aztán Budapest, majd London, onnan Kathmandu (6 óra eltolódás), Lhasza (Kathmanduhoz képest 2 és negyed óra eltolódás) - nem győzöm állítgatni az órám és a bioritmusom. Itt, Tibetben inkább olyan időnek kellene lenni, mint Kathmanduban, de mivel Kínában vagyunk, Pekinghez kell igazodni. Így viszont este 9-kor is ragyog a nap, elég furcsa. No, szóval felélesztettük Vivient, és indulhattunk a Samye kolostorhoz. Jó egy órás zötyögés a földúton, majd komppal átkeltünk a Brahmaputra folyón és reménykedtünk, hogy a túloldalon majd lesz valami jármű, ami elvisz minket a kolostorhoz. Először csak egy traktort láttunk, majd előbukkant a semmiből egy édes rózsaszín kisbusz, mint egy látomás. Ezzel hajtottunk Samyeba, Tibet első kolostorához, mely 1200 éves. A központi épület igazán látványos, de a fotózásért elég borsos árat kértek, 30 yuant. Coco szerint naponta változik a tarifa, nem érdemes vitatkozni vagy alkudni, ha fotózni akar valaki, le kell perkálni és kész. A szerzetesek épp egy másnapi ünnepre készültek, jakvajból készítettek sütiket.

Bármily édesszájú vagyok, ezt valahogy nem kívántam meg, borzasztó szaga van. Sok-sok szobor, oltár, mindegyik előtt halomban hever a pénz. Bejönnek a helyi zarándokok és mindegyikük adakozik kisebb-nagyobb összeget. Ha csak nagy címletű pénz van nála, leteszi azt, és becsületesen kiszámolja a visszajárót. Próbálnánk meg ezt egy európai templomban.

A pénz mellett fehér selyemsálat és jakvajból készült gyertyát szokás még adakozni, azokból is elképesztő mennyiség volt minden szobor körül. Jó két órát nézelődtünk a kolostorban, majd gyors ebéd, sült tészta zöldégekkel, majd a hely fénypontja: a WC. A tibeti útikönyv felsorolja az ország 10 legszörnyűbb élményét, itt a tibeti illemhelyek a 9. helyet foglalják el, zárójelben megjegyezve, hogy a Samyéban található viszont kivétel. Az itteni WC ugyanis az egyik épület tetőteraszán helyezkedik el, és mivel ajtónincs rajta, kis- és nagydolog közepette fantasztikus kilátásban gyönyörködhet a látogató. A helyzet apró hátránya, hogy a környező épületek tetejéről is pontosan olyan jól láthattak engem, mint én őket. Majd kis shopping, 20 yuan egy párméternyi imazászlóért. Kathmanduban ennek az árnak a töredékéért megvehető, de így autentikus. Hazafele újra a rózsaszín kisbusz vitt a folyóig, útközben vidám helyiek nótázását hallgathattuk, majd átkelés a folyón és irány a szállóba. Még csak fél 5 volt, kimentem hát sétálni a városba és összefutottam az angol útitárssal, Steve-vel, aki épp borotválkozni indult. A helyi férfifodrászatba tértünk be, és amíg őt borotválták, én remek fotósorozatot készíthettem a borbélyról.


Next part of the Tibet tour
Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Tibet következő része
Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra