Gyanste - káposzta reggelire2001. július 10, kedd Reggel fantasztikus kínálat volt a reggelinél, mégis éhesek maradtunk, mert a kínai reggeli étkek mind ehetetlennek bizonyultak. Délelőtt megnéztük a 3950 méteren elterülő Gyanste kolostort, ahol a legérdekesebbek a többszáz éves iratok voltak. A kolostor melletti lépcsős építmény, a Kumbun a tibetiek történetét, életét 10,000 képben mutatja be. Megmásztuk a négyemeletes sztupát, és az arany kupola mellől remek kilátás nyílt a völgyre. Aztán csak bóklásztunk a városban Steve-vel, aki egyszercsak elővette a látcsövét, hogy megmutassa egy kisfiúnak és pillanatok alatt vagy száz gyerek gyűlt körénk. Megvártuk hát türelmesen, amíg mindannyian belenéznek a látcsőbe, meg persze a fényképezőgépekbe. Délután egy régi földesúr házát, a Pala Manort néztük meg, gazdagon berendezett polgári szobák. Az udvarház udvarán egy pityókás asszonycsapat nótázott, minket is megkínáltak az erjesztett búzasörrel, a cham-mal. Ilyenkor hezitál az ember az udvariatlan visszautasítás és a biztos fertőzés között, de maradt a jólneveltség és ittunk a közös cserépedényből.
Megnéztük a volt rabszolgák lakókuckóit is, ahol remekbe öntött propagandaszövegeket olvashattunk arról, milyen nyomorúságosan éltek itt az emberek, amíg végre megjelent a felszabadító kínai hadsereg és saját állathoz meg földhöz jutatta az itt szenvedő tibetieket. Még egy szóróanyagot is kaptunk, "The peaceful Liberation of Tibet" címmel. Késő délután egy páran megmásztuk az erődöt, a Gyanste Dzong-ot, ahonnan remekül lehetett fotózni a kolostort és a városkát.
Az erőd felé kaptató úton van egy sajátos kis gyűjtemény, az Anti-British Museum, tele az angol imperializmus kegyetlenségét szemléltető festményekkel. Steve újra borotválkozni akart, ami megint élmény volt. Feküdt a kés alatt, a borbélyüzlet vendégei őt bámulták, én a vendégeket, a járókelők meg engem, így mindenki jól mulatott. Vacsora után kihívtam Steve-t egy billiárdmeccsre és lealáztam 2:1-re. 2001. július 11, szerda Reggel megint káprázatos kínálat káposztából, agyoncukrozott kekszből és hasonló, üres gyomorra nem való étkekből, majd indulás Shigatseba. A máskor 2-3 órás út 5 órásra sikeredett az akadályverseny jelleg miatt. Mellettünk sorban robbantak le a hasonló járgányok, de a mi sofőrünk átkelt tűzön-vízen, jópárszor tapsorkánnak jutalmaztuk. Ebédidő körül érkeztünk meg a pancsen láma székhelyére. Steve-vel és a helyes skót házaspárral megebédeltünk, majd ki a piacra nézelődni. Délután találkozott a csoport, irány Tashilumpo, a kolostor. Csúnyán eleredt az eső, most először, ami nem rossz, tekintve, hogy monszunidőszak van és papírforma szerint mindennap esnie kellett volna. Tashilumpo a legnagyobb és legélénkebb vallási központ ma Tibetben, fő látványossága a 26 méter magas Future Buddha, amit több mint 300 kg arany díszít. A kápolna vörös falain 1,000 aranyszínű Maritreya festmény, igazán impozáns látvány. A fő épületen kívül van még egy rakás sztupa, elhúnyt pancsen lámáknak szentelve. A nézelődés után a legtöbben visszamentek a szállóba pihenni vacsi előtt, de egy páran maradtunk a szertartásra. És nem bántuk meg: az ifjú szerzetesek itt jellegzetes nagy sárga fejfedőt és sárga köpenyt viselnek, és mosolyogva pózoltak a kamerámnak.
A kiskamasz szerzetesek között jónéhány kis kópé volt, vihorásztak, húzták egymást, de ahogy felhangzott az imára szólító zene, komolyan masíroztak be a kápolnába. Párnáikon ülve, felsőtestüket kissé himbálva mormolták az imát, szótlanul hallgattuk őket egy darabig. Aztán gyorsan vissza, vacsi, Internet. A szállóban felfedeztünk egy pingpongasztalt, Steve kapva kapott a visszavágó lehetőségén. Hát nem semmi közel 4,000 méteren pingpongozni. Az úgy megy, hogy minden labdamenet után az ember megkapaszkodik az asztalban és percekig zihál oxigén után kapkodva. Hagytam nyerni. 2001. július 12, csütörtök Megkezdődött a kétnapos pokol, folyamatos zötykölődés a buszon Kathmandu felé. Látnivaló nem sok, bucka annál inkább. Ma 11 óra, holnap 15 lett volna az adag, de az élet közbeszólt. Ma értük el az út legmagasabb pontját, az 5,220 méter magas Jia Tsuo La pass-t, ami nem is volt annyira hideg, mint gondoltam. Végre találtunk egy kis iskolát is, ahol elajándékoztuk a földgömböt, a nagyítót meg a többi több szatyornyi ajándékot, nagyon örültek a tanítók és a gyerekek, pedig vagy 10 vakuval vettük őket célba. Eredetileg Tingreben aludtunk volna, de mire odaértünk és végre kinyújtóztunk volna, kiderült, hogy jó 4 órányi vezetésre tőlünk kőomlás van, és csak éjjel lehet átsétálni a kőhalmon, mert nappal lezárják a munkások az utat. Így módosult a terv: még levezetünk a kőomlás előtti utolsó településig, ott alszunk, hajnalban majd felkelünk, átsétálunk a terepen és a túloldalon szerzünk egy másik buszt. Éjfél után érkeztünk meg Nyalamba, a sofőrünk 15 órát vezetett, mit szólna ehhez otthon egy szakszervezet. A városba érve kicsit necces volt, lesz-e szállás, mert mások is így tervezték az utat. Coco kilépve a buszból a Snowlands hotel előtt hátraszólt, hogy imádkozzunk, mire spontán felhangzott az "ommmm." . Szerencsére volt elég ágy, bár amikor Coco feltette a kérdést, hogy zuhany van-e, a recepciós egyszerűen röhögni kezdett. Steve, Rob és Bob egy háromágyas szobába került, ahol három habos rózsaszín ágyneműs ágy állt szorosan egymás mellett egy rózsaszín szobában, fulladoztunk a nevetéstől. 2001. július 13, péntek Fél ötkor csörgött a vekker, reggeli palacsinta tükörtojással, legalább nem cukros keksz. A jó hír az volt, hogy áthajthat a busz a terepen, megtisztítottak már egy keréknyomni helyet. Még sötét volt, amikor odaértünk, de az is elég borzasztó volt, amit láttunk: óriási kövek mindenfelé. Reggel 8-ra már a határon voltunk, ami csak fél 10-kor nyitott, így egy étteremben ütöttük agyon az időt. Összeismerkedtünk egy háromfős csapattal, két fiú és egy lány, akik két hét alatt tették meg bicajjal ugyanezt az utat, amit mi két nap alatt busszal. Elég lestrapáltnak tűntek, de mosolyogtak. Átjutottunk a határon, az impozáns Friendship Bridge-n, majd a nepáli határon múlattuk az időt, buszra várva. Kora délután érkeztünk meg Kathmanduba, alvás, vacsi, majd megint alvás, élettelen a csapat. 2001. július 14, szombat Újra a remek reggeli a Manaslu hotelben, Kathmanduban. A pincérfiú végigkérdezte a vendégeket, tea vagy kávé, majd mosolyogva hozzám lépett: hozhatok forró csokoládét? Nem tudom, honnan tudta, hogy ez a kedvencem, de isteni sűrű forró csokit csinált és elégedetten zsebeltem be az irigy pillantásokat. Egész nap szabad program, Steve Bodnathba vágyott vissza, én meg Pashupatinathba, megismételtük hát az első napi programot. Bodnathban két primitív faszobrot nézett ki a fiú, csak drágának találta, amikor ott jártunk, de azóta se talált kedvére való szuvenírt, visszamentünk hát érte. Kis alkudozás után 80 dollárért lehetett az övé a két régi szobrocska. Pashupatinathban épp temetési szertartás volt a folyó mellett, leültünk hát a túlparton és onnan fotóztuk az eseményeket. A család lehozta a folyóhoz a lepelbe csavart halottat, vízzel, színes festékporral hintették, füstölőt gyújtottak, imádkoztak. Kicsit odébb már előrébb tartott a szertartás, egy másik család épp égette halottját.
A hamut lemossák a partról a folyóba, ahol sok meztelen kiskölyök játszott a vízben, nem semmi. Innen áttaxiztunk Patanba, a Kathmandu völgy harmadik fontos városába (Kathmandu és Bhaktapur mellett). Gyönyörű, hangulatos főtér és sok-sok szép utcácska meg terecske, mint egy mesevilág. Utolsó vacsoránkat egy procc helyen, a Thamel House-ban költöttük el a csoporttal. Hosszú asztal körül ücsörögtünk kényelmes, puha párnákon és jó hosszan hozták elénk a sokfogásos lakomát. Közben persze fogyott a helyi sake (rizsbor) is, így egész jó lett a hangulat. A fiúk egymás után dőltek ki az asztal mellől, de volt ott elég párna. Kissé kótyagosan hazaballagtunk, vár ránk kb. 4 óra alvás. 2001. július 15, vasárnap Fél ötkor szólt a vekker, pakolás, reggeli, ki a reptérre. Doháig szinte üres volt a gép, de nem érte meg elaludni, az csak öt óra. Dohától Londonig volt érdemes inkább közelharcot folytatni egy jó helyért, sikerült is lecsapnom egy négyes ülésre. Steve is odatelepedett, mondván, hogy ketten is kényelmesen elférünk. Előbb-utóbb persze addig fészkelődött, míg ő aludt kényelmesen fekve, én meg kucoroghattam egy fél széknyi helyen. Így jár az ember, ha feladja függetlenségét. De legalább ő jót aludt.
London, aztán újra Pest, de már lefoglalva a következő utazás, novemberben irány Namíbia és Botswana, csodálatos homokdűnék és vadállatoktól hemzsegő nemzeti parkok. Back to the Big Picture Guide Book Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra |
