Togo: fetispiac és woodoo tánc

2007. december 21, péntek

Visszatértem első Explore utam színhelyére, Nyugat-Afrikába. 10 éve Maliban jártam, most pedig Togo, Benin és Burkina Faso a program, a woodoo "bölcsője". Errefele nincsenek Eiffel torony kvalitású híres látnivalók, inkább a falvak, emberek miatt zarándokolnak ide az utazók.

Párizsból alig hatórás repülőút után érkeztem meg tegnap este Loméba, Togo fővárosába, ahol kellemes nyári meleg fogadott. Ez mindig jólesik így decemberben, az már kevésbé, hogy téli ruhában, óriási nyüzsgő embertömeg közepén kellett jó egy órát várakoznom a csomagomra, miközben szép lassan csordogált a hátamon a víz. Ami viszont kellemes meglepetés volt, hogy a szálloda kiküldött értem egy kocsit, így a szokástól eltérően nem kellett megküzdenem a helyi taxismaffiával, hanem nyugodtan (és ingyen!) elvitettek a tengerparti Ibis hotelbe.

Jó 10 órás alvás után kényelmes reggeli, aztán kipróbáltam, milyen is a skype. Otthon nincs ilyen a gépemen, de kreáltattam magamnak egy felhasználónevet jelszóval, így most Togóban ismerkedtem a telekommunikáció eme új vívmányával. Kicsit lassan ért haza a hang, de ennyi kényelmetlenséget megért, hogy öt dollárért egy órát lehetett beszélgetni, nem pedig két percet, mint ami a mobildíjszabásba fért volna ennyiért. Aztán vissza a szobába és folytattam az alvást, sok a bepótolnivaló, otthon meglehetősen hektikusan voltak az utolsó napok. Kora délután végre magamhoz tértem, de csak annyira, hogy lesétáljak a szálló medencéje mellé tovább heverészni. Később tettem egy halovány kísérletet, hogy átmenjek az utca túloldalára a tengerhez, de meglehetősen barátságtalan arcokat láttam ott (és az útikönyv is óva intett az ott fürdőzéstől), így visszaiszkoltam a biztonságos szállodaudvarra. Még a szállodakulcson is van egy matrica, hogy kerüljük a tengerpartot - és bár nem vagyok egy gyáva nyúl, most inkább hallgattam a jó szóra.

2007. december 22, szombat

Folytattam a rápihenést a nagy utazásra: 11 óra alvás, reggeli, internet, majd újabb pár óra alvás, délután pedig ismét ejtőzés a medence szélén. A kertben három friss házaspár is fényképezkedett - kettőnél a hölgy volt túlsúlyos, a harmadiknál a férfi. Lehet, hogy itt a pároknak előre meghatározott összsúllyal kell rendelkezni? Az esküvői vendégek, rokonok jópofa kalapokban virítottak, úgy látszik, ez nem csak Angliában divat.

Kora este befutott az Explore csoportkísérője, Tobias. Meglehetősen gondterhelten ingatta a fejét, mikor megtudta, hogy nem szedek maláriagyógyszert. Úgyhogy beadtam a derekam, hogy mégis vegyek, el is vitt egy közeli gyógyszertárba, ahol beszereztünk két dobozzal. Megjött a csoport is, 11-en leszünk, 8 nő és 3 pasi, rajtam kívül van egy kanadai csaj, a többiek angolok. Négy dzsippel megyünk majd, úgyhogy lesz még négy sofőr, az angol csoportkísérőn kívül egy togói idegenvezető és egy szakács.

7.30-kor reggeli, vége a lustálkodós napoknak. Első utunk a lome-i fetis piacra vezetett, ahol zavarba ejtő kínálat volt állatkoponyákból, csontokból, szőrmékből, döglött madarakból, agancsokból, szárított alligátorfejekből.

Ezek mind jók valamire - a szerelmi vágy felkeltésére például leginkább a szárított kaméleonból készített parfümöt ajánlották a szingli útitársaknak. Ezután kinéztünk a normál városi piacra, ahol vettünk egy nagy rakás játékot gyerekeknek, megyünk majd ugyanis később egy árvaházba. Nagyon bírom az Explore-ban, hogy mindig teremt alkalmat arra, hogy a kuncsaftjai felelősen ajándékozhassanak gyerekeknek. Az ugyanis rendkívül káros, amikor a turisták úton-útfélen cukorkát, tollat, aprópénzt osztogatnak a gyerekeknek - ez egyébként leginkább a német és francia csoportokra jellemző. A gyerkőcök egyrészt emiatt nem mennek iskolába, várják a turistabuszokat, másrészt egyre követelőzőbbek lesznek, pokollá téve a későbbi utazók életét. Nekem eddig minden Explore utamon volt iskola- vagy árvaház-látogatás, ahol kedvünkre ajándékozhattunk, adakozhattunk a tanítóknak, nevelőknek. Így az ember tudja, hogy abszolút célba ér a pénze (nem vész el kézen-közön adminisztratív költségekre, mint a nagy segélyszervezeteknél) és persze jó látni a hálás arcokat is. Visszatérve a piacra - a kereskedelmet itt nagyhatalmú asszonyságok, a Nana Benz (Mercédes asszonyok) irányítják, akik remek kereskedők lévén jól megszedték magukat a színes kelmék adásvételéből.

Jó sűrű nap volt a mai is. Fél 7-kor ébresztő, reggelire kaptunk egy nagy halom friss ananászt, péksütemény tejeskávéval, aztán indulás. Átkeltünk a határon Beninbe és első megállónk Ouidah volt, a woodoo spirituális központja. A világ többi woodoo központjába, Tahitire, Kubába, Brazíliába az innen elhurcolt rabszolgák vitték el a woodoo szokásokat. A woodoo hívei számos istenséget tisztelnek, egyik águk például a kígyókat isteníti. Őket a kívülállóknak is könnyű felismerni, mivel arcukra öt helyre két-két vonalat karcolnak (2-2 pár az arcon, 2-2 pár a halántékon és egy pár a homlokon). A kígyótisztelők fő temploma itt, Ouidahban áll. A kis épületben vagy 15-20 kígyó (piton) tekergett, egyet meg is fogtunk, de szerencsére nem volt mérges.

Ouidah a rabszolga-kereskedelemnek is jelentős központja volt, a város számos pontján állnak ennek emlékművei, például a tengerparton egy hatalmas kapu, mementó a hajóra pakolt, soha vissza nem térő foglyoknak. A város közel 200 éves portugál erődjében érdekes fotók, rajzok voltak kiállítva, pl. egy régi benini királyról, akinek 4,000 felesége volt. A fiúk most bizonyára felszisszennek, hogy elég abból egy is, de akkoriban az volt a szokás, hogy minden, magára valamit is adó család felajánlotta a legszebb lányát a királynak.

Ma is halat ebédeltem zöldséggel, úgy étkezem, ahogy az az egészség nagykönyvében meg van írva. Desszertnek nincs süti, van viszont mangó és ananász. Kis sziesztázás után indultunk tovább a Nokone tó partjára, ahol hátrahagytuk a dzsipeket és kis hajókkal keltünk át a földrész legnagyobb tavon épült szigetére, Ganviebe. A 12 ezer lakos itt cölöpökre épült kunyhókban él. Mivel a heti piac estéjén érkeztünk, nagy volt a csúcsforgalom a csatornákon. Errefele egyébként is a vízen zajlik az élet - csónakkal járnak az asszonyok bevásárolni, a gyerekek az iskolába, minden ház, étterem, középület cölöpökön áll. A mi szállásunk is kissé ingatag talajon "épült", de minden "szobához" tartozik vízöblítéses WC. 

Vacsora után neves vendég látogatott hozzánk, a környék híres jósa. Eredetileg vacsora előtt kellett volna érkeznie, de "előre nem látható okok miatt" késett, bár ez a kifogás egy cseppet sántított az ő esetében. Leült törökülésbe és megkezdődött a szeánsz.

Kéréseinket a tenyerünkbe tett apró köveknek és aprópénzeknek kellett elsuttognunk, majd a ezeket letettük a jövendőmondó elé, aki percekig mindenféle hókuszpókuszt csinált felettük, majd közölte a szellemek ítéletét - a kérés elfogadva, vagy elutasítva. A know how-t nem árulta el, de volt a kezében egy kövekből álló lánc, ezt lebegtette a mi pénzérméink felett, majd lecsapta a földre. Úgy tűnt, hogy ezeknek a köveknek az állásától függött a válasza. A legtöbb kérést elutasították a nagyhatalmúak, ami igazán nem szép dolog így szenteste. Az mindenesetre igencsak meglepő volt, hogy amikor egy-egy elutasított válasz után valaki magyarázatot kért az okokra, a jós mindig találó választ adott: "Ezt megvalósíthattad volna pár éve, de akkor elmulasztottad", vagy "Sikerülhetne, ha nem akarnád annyira görcsösen". Minden útitárs azt mondta, hogy tökéletesen illett a válasz az adott helyzetre. Ezek után én is igencsak izgultam, hogy mi lesz a jóslásom kimenetele, de az én kérésemnél egészen felderült a jós arca, hogy azt mondta, hogy kérésem fogadtatása "nagyon pozitív". Ilyen kedvező választ csak én kaptam, örültem is neki rendesen - de azt nem árulhatom el, hogy mit kértem, mert akkor nem teljesül majd.