Az arabinda király és Ouagadougou

2008. január 4, péntek

Éjjel rettenetes hideg volt, két meleg zokniban is átfagyott a lábam. Reggel fél hétkor a falubeli gyerekek már mind ott bámészkodtak a sátraink körül - nekik legalább akkora szenzáció voltunk mi, mint fordítva. Kávé, kenyér, nutella és kockasajt volt a reggeli, aztán visszasétáltunk a faluba még nézelődni. Meglátogattuk a közeli iskolát is, ahol úgy megörültek nekünk a gyerekek, hogy ők is bemutattak egy kis éneket, táncot.

Indultunk tovább Oursi felé. Itt jó nagy homokdűnéket kellett megmásznunk, hogy megnézzük egy 10. századi rabszolga-kereskedő város romjait.

Ebéd, aztán indulás tovább. Megálltunk egy fulani faluban, ahol végre kedvünkre fotózhattuk a sok ezüstékszert viselő fulani nőket, akik eddig elég szégyellősek voltak. Most is nehezen álltak kötélnek, de szokás szerint amint az első rácsodálkozott a képére a digitális kijelzőn, a többieket már nem kellett bíztatni.

 

Sátorverés, vacsora (zöldborsóleves, tonhalas-paradicsomos spagetti), és gyors alvás. 9-kor már mindenki durmolt.

2008. január 5, szombat

Délelőtt Arabindában jártunk, ahol egy igazi király fogadott minket - fehér köpönyegben, napszemüvegben ült a kunyhója előtt, a vének tanácsának gyűrűjében. Ő 42 falu ura és nagyon közvetlen, barátságos volt. Szépen kezet fogtunk vele, mindannyian bemutatkoztunk és feltehettük kérdéseinket. Itt nem a szellemekkel konzultálva választanak királyt, hanem a rang apáról fiúra öröklődik. Mindig a legidősebb fiúgyermek lesz a király, hacsak nem nagyon beteg. Érdeklődtünk, mi a legnehezebb része királynak lenni. Kicsit gondterhelten elmondta, hogy az esős évszak előtt állatáldozatokat kell bemutatni a sok csapadékért és a király dolga ehhez megvásárolni az állatokat. Namármost ha nincs sok pénze, kevés állatot tud venni és nem lesz elég eső. Aztán ő fordult az angolok felé, hogy az ő királyuknak mi a fő gondja. Szegény útitársak zavarba is jöttek... Azt viszont kifejezetten irigykedve fogadta, amikor megemlítettem neki, hogy Angliában szinte folyamatosan esős évszak van. Megtudtuk azt is, hogy szoros kapcsolatot tart a többi királlyal és az állami tisztségviselőkkel, akik gyakran kikérik a véleményét. Repülőn még nem ült, de nagyon szeretne. A feleségének nincs semmi kiemelt szerepe, azaz errefele ismeretlen a "first lady" titulus.

A királyi kihallgatás után sétáltunk a falu környékén, ahol fantasztikus holdbéli táj van, ősi rajzokkal.

Pár órás zötykölődés után megérkeztünk Ouahigouyaba, úszómedencés szállodánkba. Nincs is jobb, mint három nap kempingezés után a forró zuhany. A vacsorát kivételesen nem a szakácsunk készítette, hanem a hotelben ettük a helyi menüt, isteni volt.

2008. január 6, vasárnap

Ma végre aszfaltos úton utaztunk, nem kellett nyelni a port - már kellett egy kis nyugi, mert lassan mindenki kidől. Nekem is hőemelkedésem van, a fülem bedugulva, alig kapok levegőt. Dél körül megérkeztünk a fővárosba, Ouagadougouba (ejtsd: vagadugu, becenevén: vaga). Benéztünk a piacra és néhány szuvenír-boltba, és komplettíroztam a zenei gyűjteményemet. Eddig minden meglátogatott országból van helyi zeném, és most a kollekció száma 80-ra emelkedett. Szenzációs büféebédet kaptunk, igazi terülj-terült asztalka volt. A sütemény-kínálat is igen komoly volt, de alig bírtam legyűrni néhányat, egészen elszoktam az édességtől.

A szállodánk elég sajátos, éppen szétverik, csodálkoztam is, hogy egyáltalán üzemel. A többiek zuhanyoztak, pakolásztak, ők ma éjjel indulnak haza, én meg kiélveztem, hogy végre volt skype és hallottam a kedves hangját. Vacsora után aztán elbúcsúztunk a sofőröktől, kaptak sok köszönetet és borravalót, tényleg helyes társaság volt. Az angolok ki a reptérre, én meg átverekedtem magam a sitt-halmokon a szobámba.

2008. január 7, hétfő 

Reggel besétáltam a városba, amolyan polgári reggelire, egy helyi szinten procc cukrászdába. Finom tejeskávé, friss narancslé, mazsolás csiga. Ahogy illik. A város nem nagy élmény, mint ahogy egy főváros sem errefelé. Afrikában amilyen szép és barátságos a vidék, olyan lepukkant és agresszív a főváros. Kicsit ejtőztem a medence szélén, aztán ebédidőben találkoztam a még szintén itt rekedt angol csoport-kísérővel és újra besétáltunk a városközpontba ebédelni. Nem volt könnyű nyitva tartó éttermet találni, mert szinte mindegyik csak vacsoraidőben üzemel, de jó egy órás bolyongás után csak sikerült. Aztán még egy kis napozás, majd este ki a reptérre és Párizson keresztül utazás haza. Kivételesen most nem tudom, mi a következő úti cél, az előttem álló lakásfelújítás miatt nem mertem semmit befoglalni, de majd csak sikerül idén még eljutni néhány szép helyre... 


Back to the Big Picture Guide Book
Back to the frontpage


Vissza a A Nagy Képes Útikönyv oldalra
Vissza a nyitóoldalra